Sokszor eltűnődtem rajta, mit csinálhat az ember szívvel lélekkel... Gyakorlatilag bármit, amit elhatároz. Legyen szó táncról, zenélésről, tanulásról, szerelemről és a többi. 

Rossz érzéssel töltenek el dolgok, pedig 2-3 perce, amíg a hawaii pizzán nyammogtam, egész boldog voltam. Ma csak 5 órám volt, ami ezalatt a 4 év alatt nem volt elmondható egészen eddig. Első hét a suliból, de már megy a szalagavatós tánc betanulása. Charleston... Sosem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz. Az alapok már meg vannak, már csak a cifrázás vár ránk. Táncpróba közben kilógtam egy-két percre, Erickel találkoztam, visszaszolgáltatta rég elfelejtett pulcsimat. Ha nem lenne minden egyes szálba beleivódva az illata, akkor most nem lennék szomorú.. Vagy magányos... Vagy tudom is én, mi ez a rohasztó érzés... 

Nem tudom már megint, mihez kezdhetnék magammal... Inkább elmegyek fürdeni, aztán elteszem magam holnapra... Aludni fogok szívvel, lélekkel, ezt megígérhetem! 

Elvesztem magamban egy perc alatt. Tűzmadár - Mindig... Mintha arról szólna, ami nekem a legfontosabb... Szerelem... Ami elveszett, az ember, aki elhagyott, mégis ott lesz a szárnyaim alatt... Vigyázok rá, megteszek érte bármit, akkor is, ha a világ legnagyobb patkánya volt velem. 
Nem minden mese végződik Happy Enddel... 

Alapvető problematikája a dolgoknak az, hogy túlságosan kötődöm olyan embernek nevezett gerinctelen, férfiak családjába tartozó állatokhoz, akik előszeretettel használnak ki, dobnak el, játszanak velem, mint gyerekkorukban a  kedvenc Matchboxukkal... Kár, hogy ennyi idő elteltével sem veszem észre, ki az, aki engem akar, és ki az, aki csak deréktól lefelé, combközéptől felfelé... 

Néha sírni volna jó egy kicsikét... Elvonulni és kisírni magamból a hosszú évek bánatát, de tudom, hogy ezt a kedves barátaim nem engednék... Pedig elhihetitek, hogy erre szüksége van egy embernek, egy lánynak.
Persze ismét előjön bennem a két én... Akár csak Arina és Angel. (erről akkor, ha már lesz bejegyzés ITT)
Az egyik le akarja gyűrni a másikat. Egyszer boldog vagyok, egyszer mérhetetlenül szomorú, és ez megy a nap 24 órájában. (leszámítva amikor alszom, mert akkor leszarom az ilyeneket)
Egy szó mint száz, fáradt vagyok és ez látszik... Sorok, szóközök össze meg vissza, értelmetlen mondatok, amiket lehetetlen értelmesen összefűzni. Mérhetetlenül haragszom Ericre, és arra amit még anno tett... Nem ezt érdemeltem, szerintem... Egyszerűen nem tudom megfogalmazni azt amit érzek... Tényekkel meg nem akarok most senkit untatni. 
Legközelebb, amikor kiheverem ezeket az állatokat, érdekes tényeket közölhetek és jobb lesz a fogalmazó-készségem, jelentkezem. 

Jó éjt.

Elkezdődött a 2012-13-mas tanév.
Végzős lettem. 

Már az első napon tanultunk, ami annyira nem para, de mégsem az igazi... Matekon közölte velünk a tanár, hogy még 246 nap van a matek érettségiig és ebből 157 a tanítási nap. (Ebből persze még lejönnek majd azok a napok, amelyik nap nincs matek óránk, szóval ez már megint kevesebb... Durva)
Kaptunk házi feladatot is matekból, amit Mókival megcsináltam így onlájnba. Most éppen egy másik példán törjük a fejünket. 
Kiderült, hogy a magyartanárom 5 hónapos terhes és kislánya lesz, a dekortanárom félállásban dolgozik ettől az évtől, így átvesz minket valaki más. Aki átvett volna minket, az elment a suliból, így az lesz a szakmai tanárunk, aki fél év múlva szül. Elment az igazgatóhelyettes és a régi magyartanár is, aki a könyvtárban ügyködött. Jött egy teljesen új magyartanár, aki férfi és úgy néz ki, mint valami igazi kocka... Naciba betűrt favágó ing, kontyba felkötött hosszú göndör haj, szemüveg és vékony, nyurga test. Nem akarom ledegradálni, mert a stílusa ellenére tény, hogy jól néz ki, de igazán ráférne egy "fazonigazítás". 
Ezeken felül semmi izgalmas nem történt ma. Buksi 12 nap után rágyújtott. Tudtam, hogy nem fogja kibírni, de azért büszke vagyok rá! A jó kis órarendem jövőhéttől változik, nem reménykedem semmi jóban...

Mindenki búcsúzik a nyártól, a nyári szünettől. Én miért ne tehetném? No, persze nem így terveztem a nyári szünet utolsó napját, de azért nem volt olyan rossz egész nap henyélni... :)

Tegnap háromnegyed 4-re értem haza, vagy ha nagyon pontosítani akarunk a megszokott sarkítás helyett, akkor ma hajnalban értem haza bátyám 2. születésnapjáról. Egész nap, míg házibuliztam a görcseimmel, azon töprengtem, hogy holnaptól, azaz szeptember 3. napjától én végzős diák leszek. Nincs visszaút... Nyakamba szakad a szalagavató, az érettségi, a ballagás... Minden itt van már előttem. Kicsit félek. Nem is az érettségitől, mert az csak egy dolog, amiért az ember vért izzad, majd amikor odakerül, akkor nevetve ül le a vizsgáztató elé, és mondja ami éppen eszébe jut. Az, hogy a vizsgáztató mennyire díjazza a feleletet, az szintén más kérdés. 

Megint más téma: nyelvvizsga... Ha meglesz a "C" típusú középfokú, akkor nagy eséllyel pályázhatom meg a PTE/BTK Sajtótechnikusi szakát... :)

Addig pedig csak tervezgetem a jövőmet, hiszen még nincs vége a nyári szünetnek!  Még van hátra 1 óra és 47 perc... 
Kiélvezem minden percét...
S ha lejár ez az idő... VISZLÁT NYÁR!

Szóval ismét itt vagyok, de hogy miért van ekkora mizéria akörül, ha nem írok egy napig, egy hétig, stb., azt én már tényleg nem értem. Nincs milliós nézettségem, talán még a 10 főt sem haladja meg a blogolvasóim száma, de ha már nyaggattok egy páran, akkor tessék, itt a legújabb poszt, közkívánatra!

Izomlázam van, fáradt vagyok és magam mögött tudhatom azt a csúnya másnaposságot is, amivel reggel óta küszködtem. Nem volt kérdéses tegnap, hogy bátyámmal ünnepelem a 18.születésnapját, ezért fogtam a cuccom, átugrottam húgomhoz, akivel a szokásos tempóban készültünk el. Ez azért fontos, mert tudni kell rólunk, hogy ilyenkor a tér-idő kontinuum valamilyen rejtélyes oknál fogva megszűnik. (megjegyzés: ha azt mondjuk, 30 perc múlva készen állunk az indulásra, dobjál még rá vagy másfél órát!)Gondoltam 2-re lent leszünk bátyámnál, de a már említett készülődés mérce miatt az érkezésünk csúszott délután 4-re. Úgy gondolom ezért nem okolhat minket senki. Elég jó kifogásunk van a késésre: NŐK VAGYUNK. Így, nagybetűkkel... Szó mi szó, odaértünk, ledobtuk a táskánkat, levettük a ruháinkat, és a már rajtunk lévő fürdőruhában beugrottunk a jakuzziba. Ha már lúd, legyen kövér alapon neki álltunk/ültünk inni.. Elfogyott pár sör, egy feles fütyülős, egy kis hubi, majd a sok táncolás és pancsolás után bátyám kitalálta, hogy ugorjak fel a derekára összekulcsolt lábakkal, engedjem el a kezemmel, dőljek hátra és Ő majd bepörget. Hál'Istennek erősek a lábaim, mert vagy 120km/h-val pörögtem a bátyám tengelye körül, és ha akkor elengedem őt, nagy valószínűséggel pont a fának csapódom enyhén illuminált állapotban, és a fene sem tudja, hogyan kapartak volna le a fa törzséről...(vagy a földről) Próbáltam magam vízszintesen tartani, aminek a hivatalos támogatója a hasizmom volt. Ahogy leszálltam róla, éreztem, hogy hálátlan a comb és a hasizmom, azóta fáj... 

Kis idővel később, amikor már nem hogy másokat nem ismertünk meg, magunkról sem tudtunk sok mindent, felmentünk a Pandába. Indítottunk egy korsó sörrel, aztán jött a sok pálinka, plusz még az az egy fütyülős, amit bátyám elhozott... Én pedig ittam és ittam, mert eltökélten be akartam rúgni. Eljött az arab sejkem is, aki akkor is támogatott, amikor már papucs nélkül dőltem előre, hogy a legbiztonságosabb pózban "feküdjek magamon" ... 

Paramedic megint jó kedvében volt, és egy szívószállal baszakodott. Hogy a baszakodás alatt mit is értek? Nancy hajába rakta, ahol úgy eltűnt, hogy észrevehetetlen volt... Na ja, a későbbiekben már azért nem láttuk, hogy benne van, mert kiesett, de ezt már nem tudtuk felfogni. Az az *5 perc káromkodás* alkohol ismét kitett magáért... Nem szabadna nekem a Pandába járnom... Itt a nyár vége, többet nem kell mennem... No, nem mintha eddig erőszak lett volna, de ahhoz képest, hogy nyár elején mennyire beleszerettem ebbe a helybe a színek, az emberek, az árak és a hangulat miatt, most minden, amit szerettem, az elveszett és pont ettől lett olyan taszító. A nyár sok titkot, szerelmet, csalódást rejt, amit a Panda folyton felidéz, és elhiteti velem, hogy nem állok készen egy kapcsolatra... Nagy elánnal nekikezdek, aztán szépen lassan rájövök, hogy nekem idő kell...
Idő kell, hogy felnőjek, és hogy bele merjek kezdeni egy kapcsolatba. Hitegetni senkit nem akarok... Hát ez van... Elcseszett egy nőszemély vagyok. 

Megjegyzések: Paramedic, azért az ominózus kijelentésedért, amit a fülembe suttogtál... Na, azért egyszer még csúnyán el lesz porolva a segged. 
A pulcsimat ott felejtettem, ami igazából kicsit szakadt, ütött kopott, de a kedvencem, mert az apámtól kaptam. Az egyetlen ruhadarab, amit úgy adott oda, hogy tessék, ezt megláttam és te jutottál eszembe... Kényelmes, és ha nem lesz meg, abba lelkileg belerokkanok... Pedig csak egy ütött-kopott pulcsiról van szó...