A mai estének van pár tanulsága, amit majd a későbbiekben kifejtek.
Nem is tudom, hol kezdjem a szép kis fogalmazást... Először is... Ma hihetetlenül boldog voltam, aztán ilyen szinten szomorú, ismét boldog, majd csalódott. Persze ezeknek a stádiumoknak is meg van a jelentősségük. Elsősorban az, hogy változékony a kedvem, de ezt mindenki tudja, aki ismer.
A mai este összetett, így próbálok pontról pontra haladni, persze ha tudok, mert elég zűrzavaros a fejem. Cikáznak kusza gondolatok körbe és körbe, míg ki nem pattannak a fejemből. Eltűnik úgy, hogy nem is gondoltam át. Egyszóval elég a rizsából, jöjjön az este!

A boldog rész:
Marccal, drága haverpajtásommal elmentünk megnézni a spanyol-francia E.B. meccset (1:0). A S.É.F.-ben, (Sörkert És Falatozó) Ákos, Máté és kedves szüleik mellett foglaltunk helyet. Máté, az én Carpe Diem-em, Ákos az öccse, az én mon chéri-m. Nos... Az ott eltöltött közös 10 percben nem sok fecsegés volt, maximum Marc és közte. Idegesített, hogy nem volt nálam a telefonom, hazarohantam. Útközben összefutottam kedves, illuminált állapotban lévő barátaimmal. Otthon öltözés, telefon elrakva, indulás vissza. Egy házibuliban kötöttem ki. Nem tudtam kit ünnepelünk, nem ismertem mást a barátaimon kívül, akiknek nagyrésze lelépett. Így hát fogtam azt a bizonyos nyuszi-topánkát és elballagtam szép halkan. 

A szomorú rész:
Megtudtam, hogy az Arizónában vannak. Elindultam az "Ari" felé. Sehol... Benéztem a Szent István tér felé, de én hülye nem mentem arra be. Elsétáltam a kitűzött célpontig, ahol a Főnök, Laci tárt karokkal fogadott. A fiúk persze nem voltak ott. Elkezdtem sétálni vissza Pityu felé, mivel ott történik meg az "alapozás" néven emlegetett elő-piálás. Félúton pillantottam meg Ákos sziluettjét,

következett a felszabadító boldog rész:
Séta vissza esemble, megérkezés, hurrá. Kiültünk a terasz részre, ahol Ákos megosztotta velem azt az egyszemélyes széket, amin elterpeszkedett. Így ültünk, várva a csodát. Beszélgettünk pillanatnyi boldogtalanságomról, amit főként a szeretet hiánya határozott meg. Beadtam a kérvényt a boldogság igénylésével 6 példányban, de azt mondták, 30 napon belül elbírálják... Nem jött válasz.
Tehát üldögéltünk kettecskén. Néha-néha kikukucskált cigizni valaki. Az ölelésből kijárt nekem bőven. Röpke puszik szálltak arcomra, homlokomra, hajamra, miközben egy kéz finoman simított végig bőrömön. Érezhetően változott bennem minden. Az ember, akit szeretek, mint barátot, az olyat tett, amit nem sokan. Éreztette velem a szeretetét. Ennyi épp elég volt ahhoz, hogy dobbanjon széttört vajszívem. Megfertőzött a nyár. Ismét.
Beszélgettünk rólunk és a tavaly nyári emlékekről. Elmondtam neki, azt a titkot amit egy évig őriztem magamnak: Egy napon, melyet csak "Dino Bambino" néven emlegetünk, ő gitározott és énekelte a Quimby - Don Quijote ébredése című számát.  Nekem ez a video még most is meg van... Pontosítva: most is ezt hallgatom.
Ő azt mondta, ezzel, hogy én elmondtam, elolvadt a szíve, mint egy apró vajdarab a napon. Ez a kijelentése nekem volt szívmelengető. 
(Az Arizónás ottlétünk alatt írtam pár dolgot, amit majd külön postban jelentetek meg.)
Mikor ültünk egymás mellett, vállán a fejemet pihentetve lopva felnéztem rá, mosolyogott és kacsintott. A szívem kidobogott a helyéről, de eszembe jutott pár dolog, ami előidézte bennem a kételyt. Ott van a 2 éves kapcsolata Melindával, akit szeret... Szeret?! Illetőleg Ő az az ember, akit először a szívembe zártam, de mélyen eltemettem ott, 19 lakattal lezárva, mert a foglalt szív, más szívek porladását okozza. Egy óra körül hazafelé vettük az irányt, beszélgettünk, de nem hoztam szóba a puszilkodós esetet. Sokat jelent nekem, hiszen a barátom...
Hazaértünk, elbúcsúztunk, ahogy barátokhoz illik, majd én is hazafelé vettem az irányt. Visszakeveredtem abba a házibuliba, ahol pár órával azelőtt voltunk. Tomika jött ki fehér pólóban fekete sminkfoltokkal rajta, idegesen. Egy lány sírt a vállán. Megvontam a vállam. Azért sírt, mert szerelmes Ákosba. Megvontam a vállam egy laza csípőből jövő válasszal, amit nem gondoltam át: Én is, és akkor mi van?!

Csalódás:
Az van, hogy Florina, az alig 14 éves kislány az, aki megtörte azt a bizonyos hűséget. Nincs közöm hozzá, de 14 évesen, egy házibuliban 4 fiúval csókolózott. Egyel, mert tetszett neki, hárommal, mert kérték. Nem hinném, hogy ez kellő képpen erkölcsös lett volna. Elhiszem, hogy Ákos szabadságra vágyik... Élete a Sex, Drugs and Rock and Roll... Mármint lenne.. A Rock and Roll a vérében van, azzal él, a Drogok az, ami itt is, ott is megfordulnak, ergo ez is megvan... De mégis hol marad a Sex? (itt inkább nem kommentálgatnám az esetet, mert felháborodok.) Nem az Ő hibája. 

Úgy érzem, szabadnak kell lennem. Ezek után pedig tudom, nem köthetek le senkit... Most biztos, hogy nem. Oda a hűség, a bizalom, az őszinteség. Giccsek nélkül fogalmazva: Kibaszottul csalódott vagyok... 
És mi a legocsmányabb az egészben?! Hogy még így is reménykedem... Nem vagyok benne biztos, hogy teljes mértékben normális vagyok, és, hogy nem ment el az a csöppnyi eszem... Hát... Lehet jobban járna mindenki egy kávéfőzővel...

Csak még valami... Mon chéri... Nem értelek... :(

Illetve a legideillőbb zene..:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.