Most, hogy megnéztem a barátság extrákkal című filmet, ismét megmozdult bennem valami. Utálom, amikor azt érzem, totál szerelmes vagyok, pedig csak megnéztem egy filmet, amiben az elvakult főszereplők forgatókönyv szerint szerelembe estek... Jött az első gondolatként a közhely: Ne a herceget keresd, hanem azt, aki hercegnőként kezel. Természetesen végig arra gondoltam, vajon menne ez nekünk Erickel, mármint, hogy legjobb haverok vagyunk, miközben ebédelgetni járunk, bemutat a családjának, szexelünk és vidáman élünk. Alapvető probléma, hogy Ő nem tudna olyan lenni, mint Dylan, én pedig, mint Jamie...  Egy biztos... Hiába viselkedünk úgy, mintha mézes heteinket élnénk, valójában nincs köztünk semmi. Semmi olyan, amiben biztos lehetnék. Nem akarom elkeseríteni, mert kötődöm hozzá. Talán túl korán, de érzem, hogy kell, és szükségem van rá. Pedig Ő nem veszíthet. Ott van a gyönyörű barátnője, és a barátai. Az igaz barátok biztosan támogatnák, bármilyen döntést is hozzon, de a barátnője - amint megtudná, hogy minden miattam van - több, mint biztos, hogy meg akarna verni...Amit senki nem hagyna, de megtörténne... A saját bőrömet viszem a vásárra a boldogságért, Eric pedig két évet... Hitetlenül állok, mert hihetetlen, hogy megtörténhet... 

No, mindegy! Be happy! Nézzük a dolgok fényes oldalát. Happiness, sunshine, love, freedom :)






Ez teljesen arra emlékeztet, amikor megcsókolt, s nekiálltunk "vitázni"
- Te kezdted!
- Nem, mert Te kezdted!
- Én? nem! Te kezdted!
- Te meg folytattad!
- Az egy dolog, de Te kezdted!
- De te folytattad... :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.